Boldog új évet kívánunk!

Szilveszter és lencsenap, na meg az eredmények az idei Advent Bazilikáról.

A tegnap fergeteges utcabáli hangulat után, január 1-én egyedülálló lencsenappal köszönti az új esztendőt, egyben búcsúzik a látogatóktól Európa legszebb karácsonyi vására, az Advent Bazilika. A rendezvénysorozat záróakkordja különleges gasztronómiai élményt ígér: 2020 első napján több, több mint 5 féle lencseétel közül válogathatnak a Szent István térre érkezők.

November 22-i nyitása óta közel nyolcszázezren látogatták meg az Advent Bazilika rendezvénysorozatot. A Szent István téri adventi ünneplést a minőségi gasztronómiai és kézműves kínálat mellett idén minden eddiginél több program, tematikus napok, jégpálya, interaktív szelfipont, szemet gyönyörködtető, a Bazilika homlokzatára vetített fényfestés és egy 12 méteres karácsonyfa tették teljessé.

A vendégek közel 70.000 liter forralt bort fogyasztottak el, 6784 fotót készítettek a rendezvény szelfiautomatájával és átlag 1,5 órát töltöttek az egyedülállóan szép karácsonyi forgatagban.

A rendezvénysorozat szervezői a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is örömmel és szeretettel biztosítottak helyet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet számára, akik a vásár teljes ideje alatt gyűjtötték az adományokat „szeretet.éhség” kampányuk keretében.

A tavalyi második hely után az Advent Bazilika 2019-ben is megmérettette magát a European Best Destinations független utazási portál online szavazásán, melyen arról döntöttek a látogatók, hogy melyik karácsonyi vásár a legszebb Európában. A tíz napig tartó online versenyre 116 országból 289714 szavazat érkezett, melyből a Szent István téri vásár közel negyvenezer voksot kapva diadalmaskodott Bécs, Gdansk és Brüsszel előtt ráadásul úgy, hogy minden eddigi szavazási rekordot is megdöntött egyúttal.

Európa immár legszebb karácsonyi vására, mely az évek során Budapest egyik meghatározó turisztikai látványosságává, rendezvénysorozatává vált, január 1-én egy évre elköszön látogatóitól és az ünnepi szokásokhoz igazodva egy különleges lencse nappal zárja a rendezvényt. A hagyományos lencsefőzelék mellett csülkös lencseleves és  lencsesaláta várja a bőségben reménykedő látogatókat.

Mindenkinek boldog új évet kívánnak az Advent Bazilika szervezői!