Kézműves kiállítóink listája

Évről évre mindig nagy izgalommal várjuk, mikor megérkeznek kézműves kiállítóink és megtöltik a teret a szívvel, lélekkel készült portékáikkal. Az AdventBazilika hangulatához a fények, ízek és illatok mellett az ő kézzel készített csodáik is kellenek, hiszen csak így lesz igazi a karácsonyi forgatag.

Kiállítóinkról alább, valamint facebook és instagram oldalainkról is informálódhatsz.

A korábbi évek megszokott minősége, hangulata és meghittsége idén is megtölti a teret, ehhez viszont elengedhetetlenek az olyan kézművesek, népművészek, iparművészek, innovatív alkotók és az ő portékáik, akik nélkül az ünnep nem lenne az igazi. Gyertek, nézzetek körül kínálatukban!

 

Bokréta kerámia

Szívet melengető kerámia virágok, állatok, termések, amelyektől egy lakás igazi otthonná válik. De akár olyan helyeket is díszithetünk velük, ahol élő virág nem maradna meg.

 

Csigaházikó Kerámia Kft.

Kézzel készült kerámiák Kovács Gabriellától. Nem csak használati tárgyak, de kedves dekorációs elemek és dísztárgyak is helyet kapnak választékában! 

 

Cameleon Art Stúdió – Bereznai és Társa Kft.

Bereznai Szabó Éva keramikus kezdetektől velünk van az adventi vásárban. Saját készítésű kerámiákkal és az ünnephez kapcsolódó karácsonyi dekorációval vesz részt évről-évre. Minden karácsonyra új termékekkel igyekeznek színesíteni választékukat.

 

CsoKiss Manufaktúra Kft.

Kézzel készült csokicsodák! Kihagyhatatlan!

 

Ház Kerámia – Minden, ami kerámia!

A Kerámia Kályha Kft. 12 éve foglalkozik kerámia gyártással. Az adventi vásárban mécsestartókat, párologtatókat, bögréket, kiöntőket, kerámia karácsonyi tárgyakat kínálnak.

 

Holtner Delikátesz

Tradicionális magyar motívumú sakktábla? Igen, Krisztiánnál ilyen is kapható.De mindenféle használati eszközt megtalál a látogató, csak egy picit másképp. 

 

Pipacs Kerámia – Kovács Gabriella

Kovács Gabriella 1998-ban kezdett kerámia tárgyakat készíteni - régi álma vált valóra azzal, hogy agyaggal dolgozhat. A hagyományos technikák (korongolás, írókázás) elsajátítása után hat éve alakult ki a jelenlegi saját stílusa. A tárgyak kézi formázással, nyújtott lapokból készülnek, majd terrakottára égetés után a második, 1100 °C-on való égetéssel kapják meg a végleges színt. A keramikus lelke és az agyag harmóniája, szabadsága hívta életre mostani munkái formáit, színeit: a Pipacs Kerámiát.

 

The Budapest Felt Shop

Kézzel készült egyedi, nemez ékszerek, táskák, kalapok és egyéb nemez kiegészítők.

Freya Glass Art – Freya Design, Kárpule Zsolt

A Freya Glass Art-nál izgalmas, színes üvegékszereket és porcelánokat készítenek. Termékeiket minőségi alapanyagokból, egyedi tervek és ötletek alapján valósítják meg. Ékszereik forma-és színvilága változatos - bárki megtalálhatja a számára megfelelőt. A szerelékek orvosi acélból készülnek, így azok is viselhetik, akik fémérzékenységgel küzdenek.

 

 

Giranelli

A giranellik Rácz Kriszta Napraforgó által tervezett és készített üvegékszerek: gyűrűk, nyakláncok, karkötők, fülbevalók, kitűzők, kiegészítők. Kiváló minőségű boroszilikát üvegcsövekből üvegtechnikával készítik ékszereiket, amelyek közül többet is formatervezési mintaoltalom véd.

A giranelli név egy olasz szójáték, a „girare”, mint forog, köröz, és az „anelli”, mint gyűrűk szavakból született, és jól tükrözi, hogy ékszereink különlegessége a belső mozgás, játékosság.

 

Bábjátékok / Handpets

A Párisi Baba-Mama Kkt.-nál 21 éve készítenek bábokat. A bábok zsűrizett iparművészeti termékek. Száznegyvenféle három-és ötujjas kesztyűbáb, állat és emberfigurák között lehet válogatni az adventi vásárban.

 

Sarki Fény Díszüveg – Horváth Márta

Horváth Márta hobbiként kezdett az üveggel foglalkozni. Tiffany üveg, üvegfusing és üvegmozaik technikával dolgozik. Termékei főként saját tervezésűek, a növény és állatvilágból inspirálódik. Az alkotások aprólékos, kézműves munkával készülnek, ettől válnak egyedivé.

 

Kovács Manufaktúra – kerámia

A Kovács Manufaktúra családi vállalkozásként indult 1991-ben. Műhelyük az UNESCO Szellemi Kulturális Örökségének reprezentatív listáján szereplő Mezőtúri Fazekasság részeként őrzi helyi hagyományaikat, azt továbbgondolva gyárt egyedi használati- és dísztárgyakat Kovács Karolina iparművész tervei alapján. Kézzel korongozott, díszített termékeink közt minden korosztály megtalálja a szívéhez közel állót.

 

Kozma Mézeskalács Kft.

A karácsony mézeskalács nélkül egyszerűen elképzelhetetlen. A Kozma mézeskalács standján egyedi ízek, formák, sőt még biotermékek is kaphatóak. 

 

Natural Business Kft.

Csak természetes alapanyagokat tartalmazó, kézműves eljárással készült test-és arcápolási termékek. 

 

Parpar Art

A Parpar Art az adventi vásárban koszorúkat, füzéreket, karácsonyi dekorációt, százszázalékos illóolajokat, ajtódíszeket kínál.

Parti szőrme

A Parti szőrme tulajdonosa, Hürkeczné Fazekas Mariann a szűcsmesterség tudományát nagyszüleitől kapta. Nagypapa, Parti József 1946 óta dolgozott szakmájában, majd később lánya is bekapcsolódott a családi vállalkozásba. Parti József unokájaként 1988-ban, 18 évesen döntött a szakma folytatása mellett. Fontos számára az egyediség, valamint a hagyományok megőrzése. Kínálatukban vásárlóik a minőségi báránybőr felhasználásával készült bundák vagy bőrkabátok mellett olyan irhából készült aprócikkeket is találhatnak, mint sapkák, kesztyűk, vagy egy télen kiváló melegséget biztosító irha mamusz, irha papucs. 

 

A Sütipecsét – Székely Tulipán Bt.

Kovács Zsoltnak és feleségének pontosan húsz éve volt egy álmuk: maguknak dolgozni. Így 1998-ban megalapították közös vállalkozásukat. Eleinte fából faragott dísztárgyakat készítettek, majd elkezdtek sütemény mintázókat készíteni és azokat vásárokban árulni. Az elmúlt 20 évben bejárták hazánk összes nagy fesztiválját és nagyobb vásárát. Annyi szeretetet kapnak vásárlóiktól, hogy még 20 évig szeretnénk ugyanezt csinálni.

 

Szendelbacher Kesztyű

A híres pécsi kesztyű mai formája. Kézműves eljárással, egyedi alapanyagokból készült divatkesztyűk széles választéka, minden darab egy-egy műalkotás. 

 

Kézzel Festett Üvegdísz 

A Tóth József tizenegy éve foglalkozik kézzel festett, hagyományosan üvegből készített karácsonyfadíszek, mécsestartók és egyéb üvegtárgyak forgalmazásával. Kialakult vevőkörrel rendelkeznek, de a igényeket, trendeket szem előtt tartva, igyekeznek kínálatunkat folyamatosan bővíteni.

 

K O S T Y – A használható múlt – CDE Stúdió Kft.

A KOSTY Műhely még a múlt században alakult azzal a céllal, hogy antik hatású képkereteket és kisbútorokat készítsenek. Termékeik többségükben fenyőfából készülnek, vegyszermentes felületkezeléssel, teljes egészében kézi munkával. Az antik hatású írószerek Olaszországból érkeznek. Az adventi vásárban antik hatású tollak, pecsétnyomók, elmúlt korok íróeszközei, antikolt képkeretek, szekrények, dobozok, tükörkeretek, írószertartók, merítettpapír képek találhatók.

Bőr Manufaktúra – Buzás Béla

Buzás Béla húsz éve forgalmaz népi- és iparművészeti termékeket és színvonalas ajándéktárgyakat. Rendszeresen részt vesz karácsonyi és egyéb kézműves vásárokon. A vásárlói visszajelzések alapján igyekszik hatással lenni a termékfejlesztésre is. Fontos szempont a forma-, a méret, a színgazdagság és a környezetbarát technológia.

Az adventi vásárban táskák, övek, kulcstartók, mágnesek, karkötők, kesztyűk, sapkák, karikásostorok, csikóbőrös kulacsok, íjak és tartozékaik közül lehet válogatni.

 

Tihanyi Levendula Manufaktúra

A Tihanyi Levendula Manufaktúrát 2009-ben hozták létre azzal a küldetéssel, hogy a tihanyi levendula értékét szélesebb körbe megismertessék. E cél érdekében, az általuk készített termékeken keresztül bemutatják a levendula sokrétű felhasználását. Termékeik egyedi tervezés alapján, kézműves manufaktúrában készülnek.

Az adventi vásárban szappanok, parfümök, szépségápolási termékek, otthon illatosítók, illóolajak, szappanfűzérek és egyéb dekorációk közül válogathatnak a standon.

 

Schall Eszter

Modern, kedves, kézzel készült és gyönyörű. Ezek Schall Eszter tintarajzai!

 

Csupasztehén

Saját bőrtárgyak, díszművek, használati eszközök, táskák. 

 

Csiribee-Textilcsodák

Berta Erika műhelyéből szebbnél szebb, pamutvászonból készült lakáskiegészítők, figurák, babák és ajándéktárgyak kerülnek az adventi vásárba.

 

Szász Judit Kerámiái

Szász Judit keramikus első műhelyét 1995-ben nyitotta. Mindig előtérbe helyezi a kiváló minőséget. Használati edényeit magas tűzön égeti, kézi korongozással és kézi festéssel készíti. Fő motívumai a virágok. Formáival igyekszik az egyszerűbb vonalvezetés felé elmenni. Termékei illenek a mai modern és a rusztikus belső terek berendezési tárgyai közé.

2006-ban testvérével Londonban nyitott virágboltot. Az ottani piaci igények hatására indult el a kerámia virágok készítése. A virágokat eredeti méretben kézzel formázza és élethű formákra törekszik.

 

Inkaház, Andoki kézműves termékek – Illimani Export-Import Bt.

Az Inkaháznál az Andokból származó, természetes alapanyagokból készülő, sajátos népi motívumú és díszítésű kézműves termékeket találnak.

 

Angyali ajándékok boltja – Kunfalvi Gábor

 Több mint 60 éve minden karácsonykor a feldíszített fa fő helyére tesszük azt a gyerekkoromban egy befogadott apácától ajándékba kapott fotót és apró jászlat, amely a megszületett Jézust ábrázolja. A múltat is megidézve meghitten, szeretettel telve ünneplünk.

Családunkkal úgy gondoltuk, hogy ez az ünnepi szimbólum nem csak a hívők számára jelenthet sokat, hiszen kultúránk, hagyományaink őrzése-felelevenítése egyre többünk számára jelent valós igényt. Az  „Angyalokban” megtaláltuk azt a közös nevezőt, amit az emberek többsége elkötelezettség nélkül elfogad és ami egyben hidat jelenthet az ünnep valódi tartalmához. Megkerestük azt a szín és formavilágot, amely a ma emberében is szimpátiát kelt és az emberek arcára mosolyt és szeretetet varázsol. Innen már csak egy kis lépés a „Jászol tisztelete”, ami már nagy örömünkre egyre több családban fényesíti az ünnepet. Szeretnénk, ha ajándéktárgyaink mások számára is maradandó emléket-értéket jelentenének.