Mindennap szívmelengető programok
Az Advent Bazilika tavaly harmadik alkalommal nyerte el Európa legszebb karácsonyi vására címet, ezzel történelmet írt, hiszen Zágráb után csak Budapest tudta ezt a bravúrt véghez vinni. 2023 is a csodák éve lesz, hiszen november 17. és január 1. között az ünnep szépsége beköltözik a budapesti Szent István térre.
A tér központjában most sem kerülhet más, csakis a közel 12 m magas, csodaszép karácsonyfa, ami idén is meghatározza a Szent István tér hangulatát.
A gyermekmosoly, a hangos kacagások a karácsonyi ünnep legszebb részét alkotják, erről a jókedvről pedig idén is gondoskodik a Kicsik nagy kedvence az ingyenesen látogatható korcsolyapálya, ami mindennap 17:00 órától várja a 12 év alattiakat.
Sőt azokra is gondoltunk, akik felszerelés nélkül érkeznek a térre, ők a korcsolyapálya mellett bérelhetnek cipőket is.
A hazai kézműves kiállítók 2023-ban sem hiányozhatnak a Szent István térről. Nagy örömmel tértek vissza sokéves, tapasztalt keramikusok, bőrdíszművesek, ötvösök, de a látogatók találkozhatnak új kiállítókkal és termékeikkel. A közel száz kiállító várja a vásárba látogatókat csodaszép, autentikus alkotásokkal.
Az ünnep ugyanakkor a gasztronómiáról is szól. Az autentikus téli ízek mellett megtalálhatóak lesznek hungarikumok és az igazi kulináris izgalmak is a gasztronómia kalandorainak.
A Bazilika előtt foglalja el méltó helyét a betlehemi jászol és a monumentális adventi koszorú és természetesen nem maradhat el az adventi gyertyagyújtás sem.
Remek szórakozást ígér mindenkinek a szelfipont és a kovácsmesterek látványos műhelye is, vagy a VR szán, ami már a mai modern technológiát ötvözi a karácsony csodájával.
És végül az örök kedvenc: minden délután 17:30-tól a bazilika homlokzatán csodálatos fényfestés kápráztatja majd el a közönséget, amely előtt szerdán, pénteken és hétvégén 17:00 órától egy színvonalas, zenei koncertet láthatnak a térre érkezők.
A helyszíni programokról, valamint a kiállítókról többet tudhat meg folyamatosan frissülő facebook és instagram oldalunkról.